Ami kell hozzá:
– A4 rajzlap (legalább 4 db)
– kartonpapír
– fa csipeszek (40 db)
– folyékony ragasztó
– olló
– körző
– vonalzó
– színesceruza és filctoll

Játék elkészítése:
Vegyünk magunk elé egy A4-es rajzlapot és négyzethálózzuk be az egészet kb. 4×4 cm-es négyzetekkel.
Minden négyzetbe rajzoljunk egy általunk választott zöldséget vagy gyümölcsöt és színezzük ki a megszokott színének megfelelően. Nyugodtan inspirálódjunk az internetről, ha nincs ihletünk.
Miután elkészültünk a rajzokkal (én 40-et készítettem), ollóval vágjuk ki a négyzeteket.
Most a fa csipeszekre és a folyékony ragasztóra lesz szükségünk. Minden egyes csipeszre ragasszunk egy kivágott ábrát. Fontos! Figyeljünk oda, hogy a csipesz melyik végére ragasztjuk az ábrát (később sokat számít a színpalettán való elhelyezés és helyigény szempontjából).
Mikor ezzel elkészültünk, hagyjuk őket pihenni, hogy a ragasztó kellően megszáradjon. Addig elkészíthetjük a hozzájuk tartozó színkerekeket.

Két darab A4-es rajzlapra lesz szükségünk, melyek közepét vonalzó segítségével mérjük ki és jelöljük be. Szúrjuk ebbe a pontba a körzőnk hegyét és rajzoljuk meg a lehető legnagyobb kört, amely átfogja az egész lapot. Ollóval vágjuk szépen körbe, majd ugyanezt a procedúrát végezzük el a kartonpapíron is. Ügyeljünk az egyforma méretekre (tehát a kör sugara 10,5 cm legyen mindenhol).
Két darab színpalettát fogunk készíteni, egyet a gyümölcsökre és egyet a zöldségekre. (Ez azért szükséges, hogy jobban elférjenek rajta majd a csipeszek és ábrák.)

Miután kellően megkötött a csipeszeken a ragasztó, segítségükkel jelöljük be a színpalettán a cikkeket. Fogjuk a kartonpapírból és rajzlapból kivágott köreinket, helyezzük egymásra őket és csíptessük az egyes ábrákat a körökre. Külön a zöldségeket és külön a gyümölcsöket úgy, hogy az azonos színű ábrák egymás mellé kerüljenek. A kör felületén próbáljuk meg egymástól ugyanakkora távolságokra elhelyezni a csipeszeket, majd ha készen vagyunk, ceruzával jelöljük ki azon cikkek határait, melyek az ugyanolyan színű ábrákat tömörítik. Színes ceruzával tegyünk egy kis jelet minden körcikkhez, hogy később meg tudjuk állapítani a színét.
Ha ezzel készen vagyunk, leszedhetjük a csipeszeket és a kör közepétől kiindulva bejelölhetjük a körcikkeket a rajzlapon, majd jöhet a színezés.
Miután minden körcikk gyönyörűen ki van színezve, húzzuk ki a körvonalakat filctollal. Fordítsuk meg a lapot és a hátoldalát kenjük meg folyékony ragasztóval, majd helyezzük a kartonlapból kivágott körre. Szépen simítsuk el az esetleges egyenletlenségeket és már csíptethetjük is vissza a csipeszeket a kör szélére. Ellenőrizzük, hogy mindent jól csináltunk-e, minden csipesznek megvan-e a helye és ha igen, kezdődhet is a játékos tanulás. 🙂

Játék menete a gyerkőcökkel:

Ezt a játékot akár többször is előveheted, hiszen gyakorolhatjátok rajta a színeket, a zöldségek és gyümölcsök neveit.
Tegyünk fel játék közben kérdéseket a gyerkőcöknek, mint pl.:
– Ismered ezeket a gyümölcsöket és zöldségeket? Nevezd meg őket!
– Helyezd fel a gyümölcsöket (majd a zöldségeket is) színek szerint a színpalettára.
– Mondjátok el, melyik gyümölcs milyen színű?
– Mondjátok el, melyik zöldség milyen színű?
– Mikor és hol teremnek ezek a zöldségek és gyümölcsök?
– Neked melyik a kedvenc zöldséged, vagy gyümölcsöd?
– Melyiket szereted a legkevésbé?
– Stb.